fan-site
Avril Lavigne 1984. szeptember 27-én a kanadai Napanee-ben született francia apától és egy francia-ontariói anyától .Vezetékneve ugyan francia eredetű, nevét angolosan ejtik (Levin-nek). Mindkét szülője katolikus, gyermeküket is római katolikusként nevelték.Zenei tehetségét 2 éves korában fedezték fel, amikor Avril anyja nélkül kezdett el énekelni a templomban.
1998-ban Avril megnyert egy versenyt, ahol Shania Twain-nel énekelt az első nagy koncertturnéján.Twain mellett lépett fel az ottawai koncerten, amely az első lépcsőfok volt zenei karrierjében.
Cliff Fabri, Avril első szakmai menedzsere fedezte fel őt, miközben country-zenét énekelt a Chapters könyvkereskedésben Ontarióban. A Lennox Community Theatre egyik előadása alatt Avril feltűnt az egyik helyi énekesnek, Steve Medd-nek, aki felkérte őt, hogy énekeljen az egyik számában, a Touch The Sky-ban, amely az 1999-es Quinte Spirit című albumán szerepel. Avril énekelt a Temple Of Life és a Two Rivers című számokban is a következő My Window To You című 2000-es albumán.
16 éves korában Ken Krongard leszerződtette, aki meghívta Antonio "L.A" Reid-et, hogy meghallgassa az éneklését a New York City stúdióban, majd befejezte a munkálatokat az első albumán. Avril rendkívül közel áll a húgához, Michelle Lavigne-hez és az idősebb fiútestvéréhez, Matthew Lavigne-hez. Michelle két évvel fiatalabb Avrilnél, Matthew pedig három évvel idősebb nála. 2006. július 15-én Avril összeházasodott Deryck Whibley kanadai énekessel, a Sum 41 vezető énekes-dalszövegírójával.
A Juno Award díjas és Grammy-jelölt kanadai pop/rock énekes, dalszerző, modell és színész, kezdetben görkorcsolyás megjelenéséről volt ismert, de 2005-ben stílust váltott, sokkal nőiesebb lett.
 
|